A nemzetiszocialista Németország közkönyvtárai (1933–1945). 1. rész: A hitlerizmus működése. Kulturális politika, olvasás, közkönyvtári alapvetések

Absztrakt

A hosszabb dolgozat első része a nemzetiszocialista diktatúra létrejöttének, sajátosságainak vázolása után az ideológia és a propagandagépezet által gúzsba kötött kulturális élet irányításának osztott jellegét (Goebbels, Rosenberg, Hitlerjugend, szakminisztériumok stb.) elemzi. Ez az irányítás szinte azonnal az 1933 májusi könyvégetéssel kezdődött, melyet nálunk Babits Mihály élesen elítélt. 
A Birodalmi Kulturális Kamara (Reichskulturkammer) szervezetébe betagolt könyv- és folyóiratkiadásnak csak olyan személyek lehettek résztvevői, akiket a hatalom faji és politikai szempontból elfogadott. Az olvasás alakulásához hozzájárult, hogy a rendszerhű könyvek nagy példányszámú megjelentetése mellett lehetőség nyílott „semleges” művek kiadására is (pl. háború előtti időszak nagy sikere volt M. Mitchell Elfújta a szél című regénye). 
A német közkönyvtárak szélesebb körben a XIX. század közepén kezdtek elterjedni, nem utolsósorban az amerikai példa nyomán. A társasági kezdeményezések mellett jelentős volt a katolikus egyház szerepvállalása (Borremäus Egyesület) is. Újabb amerikai ösztönzés a század végén érkezett, miután C. Nörrenberg részt vett a chicagói világkiállításhoz kapcsolódó könyvtáros konferencián. A XX. század tízes éveitől az ún. „irányzati vita” (Richtungsstreit), melyet W. Hofmann drezdai könyvtáros robbantott ki, két évtizedre megosztotta a szakmai közvéleményt. Hofmann idehaza – politikai háttere miatt – pozitív értékelést kapott az elmúlt évszázadban, miközben szakmailag vitapartnerei képviseltek előremutató szemléletet. 
A német (köz)könyvtárügy fejlődéséhez nagyban hozzájárultak a fokozatosan kifejlődő szakmai folyóiratok, képzési központok, területi könyvtári szerveződések, illetve a szakmai egyesületek.